Agrárvilág

Médiaajánlat

Pályázati Sajtókommunikáció

Partnereink

2017 augusztusától már 100 millió forint az Agrár Széchenyi Kártyában igényelhető maximális hitelösszeg

Az Agrár Széchenyi Kártya keretében a maximális hitelösszeg duplájára emelése mellett idén a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett gazdák ismét kamat- és költségmentes hitelt kaphatnak.

Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében az igényelhető maximális hitelösszeg az eddigi 50 millió forintról a duplájára, 100 millió forintra emelkedik. A kedvező módosítás főként az általános csekély összegű támogatási kerettel rendelkező vállalkozások, például az élelmiszeripari vállalkozások, TÉSZ-ek és termelői csoportok finanszírozási lehetőségeinek bővítésében jelent érdemi előrelépést. További jelentős változás kerül bevezetésre: a Kormányzat a 2017. év téli-tavaszi fagykárok és jégkárok által sújtott mezőgazdasági termelők veszteségeinek enyhítésére idén is 100%-os kamat-, kezességi díj-, illetve kezelési költségtámogatással, valamint egyéb költségtámogatásokkal (mint pl. szerződéskötési díj, közjegyzői díj, értékbecslési díj, stb.) segíti a jogosultsági feltételeknek megfelelő agrárvállalkozások kedvező finanszírozási forráshoz jutását.

Ez, az akár kamat- és költségmentesen is elérhető Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel (ASZK), segítséget nyújthat a termelők számára a kárenyhítő juttatás kifizetéséig, továbbá lehetőséget biztosít számukra a káreseményből származó veszteségek kigazdálkodására.

Az akár hiteldíj-mentes finanszírozási lehetőség a rendelet mellékletében meghatározott 915 településen székhellyel/fiókteleppel/telephellyel rendelkező vállalkozások számára érhető el. A támogatás az „ültetvény” minősítésű földterületek után, hektáronként legfeljebb 1 millió forint igénybevett hitelig, a 2017. augusztus 8.-át követően, de legkésőbb 2017. december 31.-ig megkötött és hatályba is lépett hitelszerződésekhez kapcsolódóan vehető igénybe (amennyiben a hitelhez biztosított magasabb összegű támogatásokra elegendő szabad csekély összegű támogatási kerettel is rendelkeznek a vállalkozások).

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: az ASZK hiteligénylések száma továbbra is nő. Külön öröm, hogy ismét sikerült a szektor azon érintettjeinek igényeit maximálisan szem előtt tartani, akik az ágazat sajátosságaiból fakadó viszontagságos időjárási körülmények miatt nehezebb helyzetbe kerültek.

Az Agrár Széchenyi Kártya 2011. évi bevezetése óta már közel 10 ezer igénylés került befogadásra, az átadott kártyák száma megközelíti a 8 ezret, a kihelyezett hitelösszeg pedig mára elérte a 67 milliárd forintot. Az átlagos hitelösszeg az idei évben létrejött ügyeket tekintve 9,5 millió forint. A kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett vállalkozások részére biztosított többlettámogatásokat eddig az ASZK keretén belül 1500 hitelügylet közel 13 milliárd forint összegű szerződéséhez kapcsolódóan vették igénybe.

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: