Agrárvilág

Kövesd te is!

Partnereink

Véget ért az idei aratás

A szokottnál két héttel korábban fejeződött be idehaza a nyári aratás. Az ország kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került és jut exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az európai piacon – mondta el Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Dányban tartott sajtótájékoztatóján.

Magyarországon befejeződött a nyári aratás – tájékoztatott a mezőgazdaságért felelős államtitkár, egy dányi szántóföldi gazdálkodó telephelyén. Dr. Feldman Zsolt elmondta a több mint 1 millió 600 ezer hektáros vetésterületről összesen 7,2 millió tonna termést takarítottak be a gazdák. Legfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett. Az árak meredeken emelkednek, Európa-szerte keresik a magyar búzát – mondta el Dr. Feldman Zsolt.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta, a kereskedők keresik a magyar búzát, hiszen a világ nagy gabonatermő területeit aszály sújtotta. Németországban például 10 millió tonnával kevesebb búza termett mint eddig, emiatt pedig meredeken emelkednek a búzaárak. Lengyel és német kereskedők révén nagyjából 2,5 millió tonna magyar búza kerül magas áron ezekben a napokban az európai piacra.

Baglyas János gazdálkodó a tájékoztatón elmondta, az ő területeire bőven jutott csapadék, így a termésátlagokra sem panaszkodhat. A jelenetős mennyiségű termést jó áron sikerült eladni, bár – ahogyan fogalmazott – érdemes lett volna kivárni az értékesítéssel, mert olyan magas árakra, mint amilyeneket most kínálnak a felvásárlók, senki nem számított.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/mar-veget-is-ert-az-idei-aratas-1028313/

Kép: https://m.blog.hu/

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket: