Agrárvilág

Partnereink

Támogatás az ökogazdaságoknak

Megjelent a VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú, ,,Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című pályázat.

Az ökológiai gazdálkodást folytató vagy arra átálló gazdálkodók számára 2018. október 29-én új pályázati felhívás jelent meg. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd forint. A támogatott kérelmek darabszáma várhatóan 900 lehet.

A pályázati felhívás megjelenésével az érdeklődők előtt megnyílt a feltételek megismerésének lehetősége, majd a támogatási kérelem benyújtására elektronikus úton, ügyfélkapun 2018. december 1. és december 15. között kerülhet sor az Államkincstár elektronikus felületén. Fontos, hogy ezt a jogvesztő határidőt a pályázók ne mulasszák el, ugyanis ebben az esetben jogorvoslatra nincsen lehetőség.

Egy pályázó egy támogatási kérelmet nyújthat be, és azt a benyújtásra nyitva álló időszakban megváltoztathatja akár többször is, de a Kincstár csak a támogatási kérelem utolsó változatát fogja figyelembe venni az elbíráláskor. Az igénylő a kérelmében különböző földhasználati kategóriákra egyaránt igényelhet áttérési, valamint fenntartási támogatást is, azzal hogy egy kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területnek (KET-nek) egy földhasználati kategóriában kell lennie.

Az elnyerhető támogatás összege a következőképpen alakul:

Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés esetén a támogatás összege:

  • Szántóföld: 242 euró/ha/év
  • Zöldség: 516 euró/ha/év
  • Almafélék: 1040 euró/ha/év
  • Szőlő: 873 euró/ha/év
  • Egyéb gyümölcs: 734 euró/ha/év
  • Gyepgazdálkodás: – ha a legeltetés legalább 0,3 ÁE/ha/év - 147 euró/ha/év

Ökológiai gazdálkodás fenntartása esetén a támogatás összege:

  • Szántóföld: 172 euró/ha/év
  • Zöldség: 366 euró/ha/év
  • Almafélék: 802 euró/ha/év
  • Szőlő: 674 euró/ha/év
  • Egyéb gyümölcs: 568 euró/ha/év
  • Gyepgazdálkodás: – ha a legeltetés legalább 0,3 ÁE/ha/év - 147 euró/ha/év

A pályázó gazdálkodó köteles meghatározni a támogatásba bevinni kívánt földterületének nagyságát. Ezt azon a módon kell megtenni, hogy a KET-et legalább 3 méter pontossággal beazonosító EOV koordinátákat vagy a shape file-okat a támogatási kérelem részeként csatolni kell. A területmérésre vonatkozó útmutatót az pályázati felhívás 1. számú melléklete tartalmazza. A kötelezettségvállalás időszaka 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

Ez alatt az időszak alatt mind az átállás, mind a fenntartás alatt álló gazdaságoknak be kell tartaniuk az ökogazdaságokra vonatkozó valamennyi előírást. Figyelmébe ajánljuk a gyep földhasználati kategóriában pályázó gazdálkodóknak a felhívás azon előírását, hogy a gyep földhasználati kategória legeltetéses hasznosítását csak saját állatállománnyal lehet megvalósítani, azaz ebben a pályázatban bérlegeltetésre nincs lehetőség. A 0,3 ÁE/ha értéknek a gyep földhasználati kategóriában lévő teljes területre vonatkozóan meg kell lennie.

Forrás: http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/kornyezetgazdalkodas/98086-tamogatasra-palyazhatnak-az-okogazdasagok

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: