Agrárvilág

Partnereink

Az Ipar 4.0 bevezetése az élelmiszeriparban is megkezdődött

Az Ipar 4.0 révén óvatos becslések alapján is akár 10 százalékos hatékonyságnövekedés érhető el. Most az élelmiszeriparon a sor, hogy a már meglévő technológiákat ésszerűen alkalmazza sajátos feladataira – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Szent István Egyetemen tartott „FoodConf” című nemzetközi konferencián, amelynek kiemelt témája volt az Ipar 4.0 az élelmiszerszektorban, ezen belül pedig szó esett az élelmiszergyártás, -logisztika, -kereskedelem, -biztonság és a táplálkozás témakörökről is.

Zsigó Róbert előadásában elmondta: a 2015-ben elfogadott élelmiszeripari fejlesztési stratégia is megfogalmazta, hogy Magyarország nemzeti érdeke a hazai lakosság egészséges, biztonságos és megbízható élelmiszer ellátását a lehető legnagyobb mértékben hazai forrásokból biztosítani. A tárca meghatározó célja a lehető legmagasabb hozzáadott értéket itthon előállítani, és a hazai szükségletet meghaladó élelmiszerek exportjával javítani a nemzetgazdaság helyzetét.

Mint ismertette: az Ipar 4.0 az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összefonódását, ezen keresztül a gyártási módszerek alapvető megváltozását elhozó időszak. Az államtitkár kiemelte: az Ipar 4.0-s megoldások alkalmazásával az élelmiszeriparban is gördülékenyebbé és kiszámíthatóbbá tehető az ellátási lánc, vagy előre diagnosztizálhatóak a meghibásodások, így elkerülhetőek a nem tervezett leállások. Emellett növelhető az energiahatékonyság és garantálható az élelmiszerlánc-biztonsági szabályozásnak való megfelelés.

Az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy az Ipar 4.0 bevezetése a hazai élelmiszeriparban is megkezdődött. A kormány célja a modernizációs folyamat gyorsítása és elősegítése, ezzel is növelve a hazai élelmiszeripar EU-n belüli pozícióját.
– A következő évtizedben ezek a megoldások nagyban hozzájárulhatnak a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar fejlődéséhez, ráadásul az iparágat jellemző magas munkaerőhiány miatt kialakuló kapacitáskorlátok megoldására is megfelelő választ adhatnak – hívta fel a figyelmet.

Forrás: http://www.nak.hu/agazati-hirek/elelmiszeripar/150-gabona-edessegipar/98298-az-ipar-4-0-bevezetese-a-hazai-elelmiszeriparban-is-megkezdodott

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: