Agrárvilág

Partnereink

Sokakat vonzott a régió piacvezető sertéstenyésztő vállalatának szakmai napja

  • 2018. december 14., péntek 07:14
  • 231 View

Az idei év novemberében Bikalon került megrendezésre a Topigs Norsvin Közép-Európa Kft. hagyományos éves hazai workshopja. A rendezvény címe „Genetikai fejlesztéseink és az állategészségügyi kockázatok a közép-európai régióban” már mutatta, hogy számos, a sertéstenyésztőket a napi munkájuk során érintő téma kerül megvitatásra, mely magyarázta a rendezvény iránti igen nagy érdeklődést is. A rendezvényre nemcsak hazánkból, de Szerbiából, Horvátországból és Szlovéniából is jöttek érdeklődők.

Az első előadás a globális trendekről és a Topigs Norsvinnak erre adott válaszairól szólt. Ma az állati fehérje iránti igény egyre növekszik, míg az ennek előállítását szolgáló erőforrások folyamatosan csökkenek. Ilyen körülmények között nagy jelentőséggel bír, hogy egy tenyésztő cég milyen kutatásokra és fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt és milyen irányokat jelöl ki a vonalai fejlesztésénél.

A Topigs Norsvin az alábbi pontokban foglalta össze a globális kihívásokat:

  • A termelők részéről a teljes takarmányköltség kapja a legnagyobb figyelmet.
  • Mind a termelők, mind a tenyésztő cégek konszolidációja zajlik ezek száma pár éven belül drasztikusan csökkenni fog.
  • A termelés során az állatjólét és az állategészségügy egyre fontosabb szerepet kap.
  • A sertéshúst egyre inkább a fogyasztás helyén fogják előállítani, így a termelői körzetek átrendeződnek.
  • A növekvő vágósúlyok miatt a tenyésztőknek olyan terméket kell kínálniuk, mellyel partnereik nagy súlyban is kiváló minőségű féltesteket tudnak előállítani.
  • Globálisan egyre csökken az elérhető szakképzett munkaerő létszáma.

A cég ügyvezetője Simon Gyula a Topigs Norsvin megváltozott piaci jelenlétéről, a partnerek hatékonyabb képviseletéről és az új szervezeti felállás nyújtotta előnyökről beszélt. A vállalat 2019-től már Lengyelországgal együtt több mint 10 országban fogja ellátni a fajta képviseletét. Simon Gyula elmondta, hogy az új közép-európai központ kialakítása nagy jelentőségű, mert a Topigs Norsvin így még hatékonyabban tudja végezni tenyésztési és genetikai tevékenységét a térségben. Az új egyesült társaság, a Topigs Norsvin Közép-Európa Kft. célja, hogy meglévő és új partnereinknek a legmagasabb színvonalú genetikát és szolgáltatásokat nyújtsa és még sikeresebben szerepelhessen együtt a sertéshús termelés területén.

Toon Weerts az anyavállalat Tenyésztésiprogram-igazgatója egy új online programmal ismertette meg az egybegyűlteket, mely a hatékonyabb telepi tenyésztést fogja szolgálni.

Aleksander Ievlev a Topigs Norsvin oroszországi igazgatója a legújabb piaci sikerekről, az ország második legnagyobb sertéstenyésztő vállalatával való megállapodásról beszélt. Ennek értelmében a Cserkizovó vállalat a jövőben 100%-ban a Topigs Norsvin genetikájára alapozza termelését. Aleksander Ievlev beszélt az afrikai sertéspestis Oroszországi előfordulásáról és az ellene való védekezésről is.

 A következő 3 előadást a vállalat állatorvosai tartották. Dr. Mocsári Endre, dr. Bálint Jenő és dr. Gaál Csaba a telepi járványvédelem fontosságáról és az afrikai sertéspestis térségünkben való előfordulásáról és a terjedés megakadályozására tett intézkedésekről adtak átfogó képet. Abban minden előadó egyetértett, hogy valamennyi betegség terjedésében, illetve annak megakadályozásában az emberi tényezőnek kiemelkedően fontos szerepe van és ez különösen igaz az afrikai sertéspestis terjedésére.

Szobolevszki Zoltán a cég Területi vezetője az állatjólét érdekében tett genetikai fejlesztésekről számolt be, és kiemelte, hogy minden lépés, melyet ebben az irányban teszünk, az nem csak az állatoknak, de a jobb termelési mutatókon keresztül a termelésünknek, gazdálkodásunknak is hasznos és kifizetődő.

A termékportfólió két meghatározó elemét A TN70-es kocát és a TN Tempo befejező kant a vállalat Sertéstenyésztési szaktanácsadói mutatták be. Miheller Beatrix a legújabb F1-es kocasüldő bemutatásán túl kihangsúlyozta, hogy a TN70-es kocával érhető el a legalacsonyabb önköltség, mivel ezzel a vonallal állítható elő a kocánként eladott legtöbb minőségi malac, az „easy to manage” szemléletű tenyésztésnek köszönhetően kevesebb munkaerő kell a kocák kiszolgálásához, így alacsonyabb a bérköltség, és a kocák robosztus testfelépítésének és szilárd lábszerkezetének köszönhetően kevesebb utánpótlási költséggel számolhatnak a termelők. Nem véletlen, hogy az első holland gazda, aki kipróbálta a TN70-es kocákat a telepén így nyilatkozott: „A TN70-es az a koca, amivel mindenki dolgozni szeretne!”

Marosi Sándor a TN Tempó újbóli bevezetéséről beszélt, mert bár a duroc nagy divat a régió piacain, ám gyakran elfelejtkezünk az izmolt nagyfehér, a TN Tempo kiváló tulajdonságairól. A TN Tempo-val 10%-kal több teljes értékű malacot lehet előállítani, az istállókat 1 héttel korábban lehet kiüríteni és 4%-kal értékesebb hasalja kihozatal érhető el az utódainál. Ezen kiváló tulajdonságok miatt a régió számos országában a termelők érdeklődésének előterébe a TN Tempo került.

Kun Attila Technikai és Területi menedzser több országból összegyűjtött adatokkal támasztotta alá, hogy a TN70-es kocákkal a kiemelkedő termelési eredmények a régiónk sertéstelepein is elérhetők.

A rendezvény hivatalos programját az elmúlt évben legkiemelkedőbb telepi eredményt elérő termelők díjazása zárta.

Reméljük, hogy a régió sertéstenyésztői számos hasznos ismerettel gazdagodtak, mely muníciót ad számukra az előttünk álló esztendő piaci harcainak sikeres megvívásához.

 

Topigs Norsvin Közép-Európa Kft.

Cím: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 1.
Telefon: 70/606-5971
Email:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.topigsnorsvin.hu

 

                                

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: