Agrárvilág

Partnereink

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 5,3 százalékkal bővült tavaly

  • 2019. július 23., kedd 15:54
  • 287 View

2018-ban a mezőgazdaság hozzáadott értéke 5,3%-kal bővült, ezzel a GDP növekedéséhez (4,9%) 0,2 százalékponttal járult hozzá – áll a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent, Magyarország, 2018 című összegző kiadványában.

A mezőgazdaság a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,3%-át állította elő. A beruházások 4,1%-át, 347,7 milliárd forintot fordítottak a mezőgazdaság fejlesztésére, összehasonlító áron számolva 8,3%-kal többet az egy évvel korábbinál. Ez részben annak köszönhető, hogy folytatódott a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus keretében a Vidékfejlesztési Program támogatásainak kifizetése. A munkaerő-felmérés adatai szerint a foglalkoztatottak 4,8%-a, 214,9 ezer fő dolgozott a szektorban. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete (256 ezer forint) csaknem 12%-kal múlta felül a 2017. évit.

2018-ban az ország földterületének 57%-a állt mezőgazdasági művelés alatt. Az 5,3 millió hektár kiterjedésű mezőgazdasági terület több, mint négyötödén szántóföldi gazdálkodás folyt. A szántó területe a 2017. évivel majdnem azonos maradt. A gyepek kiterjedése kissé zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest, akárcsak a konyhakert és a szőlő területe, amelyek a művelési ágak között kisebb részarányt képviselnek. A gyümölcsösök nagysága kismértékben meghaladta az egy évvel korábbit. 2018-ban az elhúzódó tél és a korán beköszöntött száraz, meleg időjárás leginkább a nyári betakarítású szántóföldi növények terméseredményére gyakorolt kedvezőtlen hatást. Továbbá bővült a szarvasmarha állomány.

2018-ban a mezőgazdasági termelői árak – a 2017. évi 5,6%-os bővülés után – 2,7%-kal emelkedtek az előző évihez és 14%-kal 2010-hez viszonyítva. A növényi termékek ára 5,8%-kal emelkedett. A gabonafélék ára közel tizedével nőtt (9,8%), a búzáé ennél nagyobb (12%), a kukoricáé (6,8%) kisebb mértékben. A kedvezőtlen időjárás Európa számos országában jelentős károkat okozott a termésben, ami felhajtotta a magyar gabona iránti keresletet és ezzel együtt az árakat. A zöldségfélék ára 16%-kal lett magasabb, legerőteljesebben a sárgarépa (39%), a vöröshagyma (37%), a karol és a fejes káposzta (34%) drágult. A burgonya ára 17%-kal emelkedett. A gyümölcsárak 14%-kal csökkentek, ám ezen belül az őszibaracké közel másfélszeresére (45%) emelkedett, az almáé viszont közel negyedével (-23%) csökkent. Az élő állatok közül a vágójuh ára 7,8%-kal nőtt. A tej ára alig változott (0,7%), az étkezési tyúktojásé 2,4%-kal nőtt.

Forrás: http://www.nak.hu/agazati-hirek/videkfejlesztes/161-gazdasagfejlesztes/99903-a-mezogazdasag-hozzaadott-erteke-5-3-szazalekkal-bovult-tavaly

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: