Kövesd te is!

Agrárvilág

Partnereink

A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek

  • 2019. november 18., hétfő 13:43

A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Dr. Nagy István agrárminiszter mutatta be.

A miniszter kijelentette, hogy "ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen". A stratégia szerint érdemi piaci lehetőséget kínál, hogy – a legutóbbi nyugat-európai állatjóléti trendeknek megfelelve – a külpiacokon az egységnyi területen felnevelhető állatszámot a következő 1-3 évben legalább 20 százalékkal csökkentik, új állattartó telep létesítését pedig környezetvédelmi okokból nem engedélyezik. A hazai koncepció szerint a legnagyobb potenciál a csirkeágazatban van, ahol 5 év alatt 40-45 százalékos növekedést is el lehetne érni, ami 75-80 milliárd forintos többlet árbevételt is jelentene.

A liba- és kacsaágazatban a technológiai, hatékonyságnövelő fejlesztések mellett az állategészségügyi és állatjóléti körülmények javítását is szükségesnek látják, a pulykáknál pedig a vágás automatizálásával lehetne 20 százalékos kapacitásnövekedést elérni.
A stratégia szerint a célok eléréséhez több mint 200 milliárd forintos beruházásra van szükség.

Forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/a-baromfiagazat-2020-2025-kozotti-fejlesztesi-lehetosegeit-bemutato-strategiat-keszitettek-a-szakmai-szervezetek

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket: