Agrárvilág

Partnereink

Harmincnégy milliárd forint támogatást kapott eddig a húsfeldolgozó ágazat

A Vidékfejlesztési program keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárd forint jutott a húsfeldolgozó ágazatnak – mondta az agrárminiszter Hernádon.

Dr. Nagy István a Her-Csi-Hús Kft. baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén elmondta, hogy az ágazatnak a versenyképesség fokozása és a beruházások ösztönzése a legfontosabb célkitűzése, ami a technológia modernizálása nélkül elképzelhetetlen. Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai, 2018-ban 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, ami 11 százalékkal több, mint 2017-ben.

A fejlesztéseknek köszönhetően 2018-ban 150 milliárd forint volt a baromfihús külkereskedelmi többlete – fűzte hozzá a tárcavezető. Dr. Nagy István ismertetése szerint a hazai hústermelés több mint a felét adja a baromfiágazat. A baromfihús-feldolgozás részesedése a teljes élelmiszeriparon belül mind a foglalkoztatás, mind az árbevétel tekintetében 10 százalékos. A baromfihús-feldolgozás árbevétele az elmúlt öt évben közel 20 százalékkal bővült, az adózás előtti nyereség értéke pedig közel a négyszeresére emelkedett a vállalkozásoknál.

A miniszter tájékoztatott arról, hogy a hernádi székhelyű Her-Csi-Hús Kft. most átadott üzeme a vidékfejlesztési program több mint 300 millió forintos támogatásával épült fel. A beruházással 100 új munkahely jön létre, a vállalkozás így a legnagyobb foglalkoztatók egyike a településen. A Her-Csi-Hús Kft.-t 1991-ben alapították. A cég 6 telephelyen végez baromfifeldolgozást. Nettó árbevétele tavaly több mint 2 milliárd forinttal nőtt, megközelítette a 11,5 milliárd forintot a nyilvános cégadatok szerint.

Forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/harmincnegy-milliard-forint-tamogatast-kapott-eddig-a-husfeldolgozo-agazat

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: