Agrárvilág

Kövesd te is!

Partnereink

Állattartás termelési eredményeinek növelése antibiotikumok nélkül!

  • 2020. július 27., hétfő 06:24

Legutóbb a 2019-es debreceni Farmer Expón beszélgettünk. Az azóta eltelt egy évben mivel foglalkoztak?

Többek között a további fejlesztéseinek kikísérletezésével. Még 2018 őszén döntött úgy a Magyar Államkincstár, a cégünk alkalmas arra, hogy támogassa azokat a fejlesztéseinket, amelyekkel olyan megoldásokat adunk az állattartó gazdák kezébe, amelyekkel tudják csökkenteni az intenzív állattartás antibiotikum felhasználását, úgy, hogy közben a termelési eredményeik is javulnak. Tavalyi kiállításon a 2018-ban elkezdett fejlesztéseinket mutattuk be, az azóta a gazdák körében is elismert HERBAMIX INDÍTÓ – NEVELŐ – BEFEJEZŐ – SZAPORÍTÓ – HASFOGÓ terméksort.

Megkedvelték-e ezeket az állattartók, s ha igen, akkor miért?

Kijelenthető, hogy igen. Van, aki azért, mert jól áttekinthető, egyszerűen elsajátítható elv mentén szolgálják ki az intenzív felnevelés igényeit: INDÍTÓ – NEVELŐ – BEFEJEZŐ. Van, aki azért, mert sikeresen javítja a szaporodásbiológiai paramétereket pl. a SZAPORÍTÓ. Van, aki pedig azért, mert antibiotikum nélkül tudja a szopós kori hasmenéseket megelőzni borjakban és malacokban: HASFOGÓ. 

Az állattartásban is fontos szempont a jövedelmezőség.

Így van, és egyre több állattartó tapasztalja meg azt, hogy a gyógynövények hatóanyagra sztenderdizált illóolajait és kivonatait tartalmazó HERBAMIX-termékekkel egy teljes körű, hatékony megelőző program alakítható ki, amellyel csökkennek az állományban a megbetegedések és a kiesések, úgy, hogy közben javulnak a termelési paraméterek, mint a testtömeg-gyarapodás és a fajlagos takarmányfelhasználás. A hatékony egészségmegőrző programmal párhu-zamosan a csökkenő vágóhídi leadási árak mellett is javul az állattartás jövedelmezősége.

Mivel teltek a HERBAMIX TRADE Kft. életében az utóbbi hónapok?

Leginkább a nyertes kutatás-fejlesztési pályázat megvalósításával, újabb hatóanyagok kikísérletezésével, kipróbáltatásával és további, új termékekkel, amelyekkel segítünk az állattartó gazdáknak az állományok egészségének megőrzésében, az antibiotikum felhasználás csökkentésében és a termelési paraméterek javításában. Ebben a termék-fejlesztési szakaszban olyan új hatóanyag-kombinációkat állítunk össze, amelyekkel megelőzhetőek és gátolhatóak az állattartás eredményeit rontó állategészségügyi és emésztésélettani problémák, ezzel is javítva az intenzív testtömeg-gyarapodást. Terveink közt szerepel továbbá egy olyan termékgyártási technológia kialakítása, amellyel a gyógynövények hatóanyagait el tudjuk juttatni az emésztőtraktus hátsó szakaszaiba is, csökkentve az itt élő kórokozók és fakultatív kórokozók tápanyag-felszívódást rontó hatásait. Dolgozunk még egy olyan probléma megoldásán is a nagyüzemi sertéstartásban, amellyel javítható a tenyészkanok spermájának a minősége.

Összefoglalva a HERBAMIX TRADE Kft. tevékenységét:

  • A HERBAMIX termékekben használt gyógynövény illóolajok és kivonatok magas minőségűek.
  • A termékeinket alacsony előállítási költséggel Magyarországon gyártjuk és rövid értékesítési lánccal forgalmazzuk,
  • a vásárlók kiszolgálása rugalmas.
  • Az állategészségügyi piacon elsőként elindulva, a korábban piacvezető gyógy-szeres probléma megoldások helyett innovatív, gyógynövényes termékek fejlesztése és forgalmazása.
  • A felhasználói visszajelzések és igények beépítése új termékek kifejlesztésébe és
  • a régi termékek továbbfejlesztésébe.
  • Nagy létszámú állattartó telepeken felmerülő állategészségügyi- és termelési paramétereket rontó problémákra tudo-mányos ismeretek alapján összeállított, prevenciós programokat telepspecifikus módon összeállítható, egymással igény szerint kombinálható termékrendszer kialakítása.

Mi a HERBAMIX TRADE Kft. kulcsüzenete az állattartók számra? 

Az eddigi visszajelzéseik szerint és 15 éves tapasztalataink alapján az, hogy tovább fejlesszük a haszonállatok számára kialakított, vény- és várakozási idő mentes, gyógyításra, de elsősorban megelőzésre alkalmas, gyógynövény tartalmú vitaminjainkat, melyekkel az állattartók javíthatják a termelési paramétereiket, ugyanakkor csökkenthetik veszteségeiket és költségeiket.

Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánunk!

Nádasi Zoltán

Elérhetőség:

Herbamix Trade Kft.
Dr. Senánszky Csaba
Telefon: 70/318-1543
Honlap: www.herbamix.eu