Kövesd te is!

Agrárvilág

Partnereink

Burgonyapiaci kitekintés 2020 végén

  • 2021. január 25., hétfő 11:07

Az Európai Unió és a világ egy részének burgonyapiaci helyzete a múlt év végén és 2021. elején

Amikor a burgonya piac felkészült a 2020-as évre, senki se gondolta volna, hogy egy világméretű járvány, egy pandémia fogja rányomni bélyegét a burgonya kereskedelemre. A vendéglátóipari egységek lezárása a magyar koptató ipart is megrokkantotta és továbbra is sakkban tartja az üzemeket. Az élelmiszerláncokban a burgonya eladások nem tudták felvenni a hazai termést, így a felvásárlási árak beszakadtak és sok igen korai fajta a földben maradt, és csak jelentős minőségromlással, később, került betakarításra, ami szintén alacsonyan tartotta az árszintet. Mégis, mi volt a helyzet a nagyvilág más részein az év végén? Íme egy rövid burgonyapiaci kitekintés Európába és a nagyvilágba.

Németország

Németországban az üzletláncok karácsony előtt feltöltötték burgonya készleteiket, ahogy máskor is szokták. Ennek megfelelően az év végére csökkent a burgonyakereskedelem lendülete. A csomagolóüzemek is csökkentett kapacitással mentek már csak. A feldolgozóipar is a szokásos ütemben állt le, azonban előzetes jelzések alapján a piaci igényeknek megfelelően 2021-ben kicsit megnyújtják a pihenőt, így később fog beindulni a feldolgozóipari fajták kereskedelme is, megnövekszik a tárolási idő és a minőség romlás lehetősége. A vakcinázás megindulása reménnyel tölti el a piaci szereplőket, de már mindenki óvatosan remél bármit a járvány miatt.

A pandémia miatti lezárások hatására némiképp megugrott a lakossági burgonya vásárlás, de nem alakult ki hiány a piacon, így az árakat se borította fel a megnövekedett kereslet. A termelők is örültek, hogy túladhattak árujokon. A megnövekedett vásárlás is azt mutatja, hogy a német lakosság szemében a burgonya még mindig igazi alapélelmiszerek közé tartozik.

Kisebb burgonya tételeket már leszerződtek 2021-re, és ezek az adatok alapján úgy tűnik, az ipar, és a kereskedők úgy látják, már nem lesz jelentős hatása a járványnak a piacra, mivel nincsenek rendkívüli mozgások a felvásárlási árakban. Eddig.

Szabad feldolgozóipari burgonyára gyakorlatilag nincs piac. Az üzemek a korábban lekötött mennyiségekkel dolgoznak, és ez bőven elég a jelenlegi helyzetben. A vendéglátóipari egységek lezárása miatt szinte teljesen megszűnt a HORECA szektor burgonya vásárlása. Jól látszik, hogy a mélyfagyasztott hasábburgonyát ez a szektor vásárolta leginkább, mert ebből az áruból jelentősen kevesebb fogy, a gyárak csak 80-90%-os kapacitással dolgoznak, és a mélyhűtő raktárak csordultig vannak hasábburgonyával.

Az új évben viszont áremelkedés mutatkozik az alapanyagokban, hiszen a nagyon kockázatos piaci kilátások miatt a termelők az árujukat egyéb csatornákon értékesítették ahelyett, hogy a csírázásgátlás új, de nagyon költséges módszereihez nyúltak volna. Így számos tétel takarmányként, vagy pehely és biogáz üzemekben végezte. Így az áremelkedés elsősorban a kínálat csökkenésben keresendő.

Talán a pandémia hatására is, de Németországban a lakossági étkezési burgonya vásárlás éves szinten 12%-os növekedést mutat 2019-hez képest (igaz ugyan, hogy az az év 4 százalékkal alulteljesített 2018-hoz képest). Az igen-korai importok után októberig meg se jelent francia áru a német piacon, és azóta se számottevő az országban.

A vásárlói szokások a korlátozások hatására is változtak. Az emberek bevásárlásaikat inkább kevesebb (lehetőség szerint egy) helyen intézik el, és ezért inkább olyan üzletekbe mentek, ahol meg tudnak venni mindent. Így a nagyobb üzletláncok nagyobb forgalmat bonyolítottak le, ami 17%-os burgonya forgalom növekedést eredményezett náluk. A kisebb láncok 2-7%-os burgonyaforgalom többlethez jutottak, ami szintén a világjárvány okozta felvásárláshoz kapcsolható. Ez a forgalomnövekedés mutatkozott az on-line burgonyakereskedelemben is, ahol megduplázódott (!) a burgonya forgalom. Ez a trend egyébként a hazai házhoz szállított bevásárlások trendjében is hasonló.

A teljes vásárlói kosár havi szintű változásai hibahatár közeli növekedést mutattak az év nagy részében, azonban az év vége felé, a korlátozások bevezetésének hatására, jelentős emelkedés jelentkezett a fogyasztásban. Így a teljes évre vetítve 24%-os növekedés mutatkozik a német vásárlói kosárban.

Érdekes megemlíteni, hogy a teljes német burgonyapiacból 6,9%-os a bio-burgonya részesedése. Ez a volumen novemberben nagyobb volt, mint a teljes burgonya import. Az éves növekedés ebben a szegmensben 4% a 2019-es évhez képest, tehát elmondható, hogy bio burgonyára folyamatosan növekvő érdeklődés van Németországban. Ugyanakkor hazánkban inkább olyanról hallani, hogy a bio burgonyát feldolgozó üzemek inkább külföldről hozzák a bio burgonyát, a Magyarországon előállított bio termékekhez. 

Export tekintetében jól látszik, hogy egész évben vontatott volt mind a feldolgozóipari, mind az étkezési burgonya export Németországból. Októberben ugyan jelentkezett egy 45%-os ugrás a burgonya kivitelében, de ezzel együtt is csak 2%-al kevesebb burgonyát exportált 2020-ban Németország az azt megelőző évhez képest.

Világszinten jelentősnek mondható az Indonézia irányába értékesített chips alapanyag, de növekedett Szaúd-Arábiába és Pakisztánba irányuló export is. A Nyugat-Európába irányuló eladások meglepően jól alakultak (inkább feldolgozóipari áru), míg a Németországtól keleti irányba az EU-s vásárlások volumene csökkent. A mélyhűtött burgonya termékek exportja hagyományosan csak októbertől számottevő, és ekkor is csak 56%-os mértéket sikerült elérnie a korábbi évek átlagához képest. Az USA irányába a korábbiaknak megfelelő mennyiséget sikerült Németországból eladni, azonban Hollandiába például szinte semmit se értékesítettek 2020-ban. Volt a hollandoknak bőségesen saját árujuk.

A száraz burgonya termékekben (keményítő, pehely…) exportja bőséges volt egész évben Németországból. Októberben mutatkozott a keményítő eladásban némi visszaesés, de ennek ellenére az egész éves export 10 százalékkal meghaladta a 2019-es kivitelt. Mindezt úgy, hogy a korábbinál kevesebbet értékesítettek Dél-Amerikába és jelentősen csökkent az ázsiai értékesítés is.

Októberig nagyobb volt az étkezési burgonya import, mint 2019-ben, de a német termés beérkeztével a szokásosnál is jobban visszaesett a holland, de még a francia behozatal is. A friss, feldolgozott burgonyatermékek (koptatott áru), a keményítő és a száraz termékek behozatala is jelentősen visszaesett. Egyébként ezeket elsősorban Hollandiából szokta Németország importálni, de a HORECA szektor leállásával a hazai előállítás is bőségesnek mutatkozik (a Belana ez egyik legnépszerűbb fajta, amit a koptatóüzemek használnak). Keményítőből a lengyel piac vett fel kevesebbet, de ők dán és francia keményítőből is kevesebbet vettek 2020-ban.

Az évkezdés már mutat területi eloszlást a készletek tekintetében. Míg a dél-nyugati tartományokban kezd elfogyni a saját burgonya, a fő burgonyatermő régiókban még tele vannak a raktárak. Ezek a piacok valószínűleg idővel ki fogják egyenlíteni egymást. Az év vége óta lassacskán, de emelkedik a népszerű fajták (pl. MarabelBelana) nagybani árai teljes Németország területén, a gyengébb minőségű árukon pedig minden termelő szeretne mielőbb túladni. A raktárak kisöprését ösztönzi az is, hogy a csírázásgátló készítmények korlátozása jelentősen megnehezíti a tartós tárolást, ami többletköltségeket jelent. 

Németországban a Belana és a Marabel fajták is jól értékesíthetők, válság idején is.

A feldolgozóipari fajták vetőgumója iránti kereslet jelentősen visszaesett és még nem tud talpra állni. Ez azt mutatja, hogy a termelők az oltások megjelenése ellenére sem szívesen kockáztatnak és inkább kalászost vetnek, vagy étkezési burgonyát. Fajták között itt is mutatkozik különbség, hiszen például a prémium minőségű Ottawa hasáb fajta vetőgumója már elfogyott a teljes piacról, de a kettős célra (a betakarítástól függően hasáb és étkezési) Donata vetőgumója még elérhető. A keményítő és a chips fajták vetőgumójának értékesítése töretlen és jól látszik, hogy ezeket az ágazatokat nem viselte meg a világjárvány. 

Ausztria

Tíz éves csúcsot döntött meg az osztrák burgonyatermés, ami közel 18%-os növekedés 2019-hez képest. (885.894 tonna). A háztartási, étkezési piac szépen pörög, de a feldolgozóipari áru viszont nehezen értékesíthető ebből a mennyiségből. Az étkezési burgonya rész 27%-os növekedést mutatott, és jól értékesíthető volt (és most is az) az osztrák piacon. Azonban exportra nem nagyon futotta belőle, mert nem volt teljesen rózsás a helyzet a minőség terén. Mindenesetre külföldről eddig se, és várhatóan a szezon végéig egyáltalán nem lesz szüksége burgonyára az osztrák piacnak. Az elképzelhető azért, hogy a határ menti, kiváló minőségű magyar burgonya azért meg fogja továbbra is találni az útját Ausztriába.

A turisztikai régiókban látványos a burgonya fogyasztás visszaesése a járvány miatt, és ez várhatóan az egész idei síszezonra rá fogja már nyomni a bélyegét, az oltások megjelenésétől függetlenül. Az üzletláncokban azonban folyamatosan jól értékesíthető a burgonya, változatlan árakon. A tárolási körülmények nehezek, és a gazdák szeretnének mielőbb megszabadulni az árujuktól. Az export sem pörög kellően, és ha sikerül is eladni az országhatáron kívül, csakis rendkívül nyomott áron. 

Belgium

Belgiumban nagyon csapadékos volt a betakarítás, ami hatással lesz az étkezési és a vetőburgonya minőségére is. A vetőburgonya esetében a baktériumos betegségek előfordulása lesz gyakoribb, és a tárolás során is látványos lesz a károsítók felszaporodása. Ez az esetek nagy része kiszűrhető fémzároláskor, de áruátvételkor mindenképp javasolt a szokásosnál picit jobban megnézni a vásárolt árut.

Az étkezési burgonyában is számítani lehet a kieső tételek elszaporodásával, de azok már nem fognak remélhetően piacra kerülni. Ellenben a betárolási költség (leszárítás, lehűtés) és a leromló csíranyugalmi idő növeli a költségeket, és tovább rontja az áru tárolhatóságát, ami a tervezettnél korábbi, kényszerű értékesítéseket eredményezhet.

 
A DONATA-ból sütött álomszerű hasábburgonya

A járvány kitörése óta próbálnak az üzemek folyamatosan termelni, és töltenek fel minden létező mélyhűtő tárolókapacitást. Az új évben sem emelkedett jelentősen a hasáb termelés, és ennek megfelelően az ipari felvásárlás is elsősorban a szerződéses mennyiségekre szorítkozik. Esetenként felvásárolnak gyárak szabadpiaci tételeket is, de akkor azt csak rettentően nyomott áron.

Hollandia

A lehetőségekhez képest stabil volt a piaci helyzet az év végén, azonban egész évben stabilan gyenge a világjárvány okozta korlátozások, leállások miatt. Látványosan visszaesett a burgonya export, a belga piacra szánt mennyiségeket viszont sikeresen felvette az afrikai piac, igaz, valószínűleg nem ugyanazon az áron, mint a belgák vitték volna. Ennek is köszönhető, hogy a szezonban eddig stabilak voltak az árak, nem voltak rendhagyó kilengések. A hasáb gyárak 80-90%-os kapacitással mennek és ennek a kiszolgálására bőségesen elég a korábban lekötött mennyiségek. Így a gyárak a feldolgozóipari fajták szabadpiacán nem vásárolnak semmit, ott teljes pangás van a piacon.

Év végén Hollandia is szigorított a járvány miatt bevezetett korlátozásokkal. Ez pillanatnyi lakossági burgonya felvásárlást eredményezett (Látható, hogy mind Németországban, mind Hollandiában sokkal nagyobb jelentősége van a mindennapi étkezésben a burgonyának, mint hazánkban. Hiszen ott a pánikszerű vásárlások során extrém mennyiségű burgonyát vásárolt fel a lakosság, míg hazánkban ebbe a korlátozásokhoz kapcsolódó felvásárlási lázba a cukor, liszt, élesztő, tészta, toalett-papír mellé már nem fért be a burgonya). Mivel volt elég burgonya a holland piacon, nem jelentkezett olyan hiány, ami az árakat kibillentette volna. Az A-típusú, tehát nem szétfövő burgonyafajták felvásárlási ára ennek megfelelően 10-14 €/q volt az év vége felé, míg ezen a fajtatípuson belül a saláta fajták 15-18 €/q felvásárlási áron jutottak az üzletláncokba.

 
Tökéletes salátának a MONIQUE

Az afrikai, karibi és a távol-keleti piacok még a nagy karácsonyi zsongás előtt feltöltötték étkezési készleteiket, így az év végén ezekbe az irányokba már nem volt jelentős export forgalom.

A holland feldolgozóipar az év vége felé már 10%-al kevesebb burgonyát használt fel, mint ugyanekkor 2019-ben, így az éves feldolgozott mennyiség 3,4 millió tonna volt, ami a megelőző évhez képest 400.000 t csökkenést mutat. Ez a 11%-os termelés csökkenés párhuzamban áll a csökkent alapanyag felhasználásával, és kapacitással. Ez még várhatóan ki fog húzódni az idei évben is legalább 2-3 hónapig, a járvány miatt. A sikeres oltási kampányok fényében, de egy tovább húzódó világjárvánnyal a feldolgozóipar mélyrepülése is tovább fog tartani. 

Rettentően visszaesett a hasábburgonya export Belgium irányába, az ottani leállások, kapacitás csökkenés miatt. Ez 2019-ben 2-3x akkora mennyiség volt, mint most. A feldolgozóipari alapanyagok piacán ez jelentős árcsökkenést eredményezett, ami lehetővé tette, hogy az áru Afrikába kerüljön, azonban nem elképzelhetetlen, hogy leleményes magyar kereskedők Magyarországra is hoztak ilyen árut, aminek a háztartásokban az élvezeti értéke erősen megkérdőjelezhető. A jelenlegi helyzetben kissé meglepő, de az észak-amerikai piacra a szokásos mennyiségnél több burgonya került Hollandiából. EU-n belül nem volt jelentős mennyiségi változás a holland burgonya értékesítésében, egyedül Németországba tudott valamennyit növekedni az export.

Franciaország

A feldolgozóipar ugyanúgy akadozva vásárol csak, és az étkezési burgonya export piacot a piros héjú fajták dominálják, ami folyamatosan áramlik Spanyolországba, Portugáliába és Olaszországba, de Magyarországra is. A szokásos fajták közül a Red Fantasy már el is fogyott a francia piacról, de a csúcs minőségű fajták mellett megtalálható a kínálatban a szokásos fajtaválaszték.

Franciaországban már elfogyott a prémium minőségű Red Fantasy fajta.

Az árak többnyire stabilak, bár a kiemelkedően jó minőségű tételek iránt nagyobb a kereslet. Bár ilyenből már egyre kevesebb van, az alakuló minőségi hiány majd inkább a közepes minőségű tételeket fogja előtérbe hozni.

Mivel a HORECA szektor Franciaországban is zárva tart, burgonyát egyedül élelmiszerláncok vásárolnak már csak. Az említett Nyugat-európai piacokon túl az export idén nem igazán dönt rekordokat az EU keleti részébe, így hazánkba se. Egyedül Románia mutat fokozott érdeklődést a francia krumpli iránt.

Nagy-Britannia a BREXIT után

Az év végén rohamtempóban aláírt BREXIT megállapodás nem az ideális brit forgatókönyv szerint történt, és nagyon komoly gazdasági következményekre számíthat a kilépő ország, ha nem tudnak még csiszolni ezen a jövőben.

A szigetországba és onnan érkező összes burgonyatételt vizsgálat alá kell vonni. A Kanári-szigetek egyedül megőrizheti kereskedelmi státuszát, így az export feltételek nem változnak. Ennek megfelelően január elsejével már érkeztek skót vetőgumó szállítmányok a Kanári-szigetekre, de csak oda.

Feldolgozóipari és csomagolásra szánt étkezési áruk importja

Az EU-ból érkező áruknak növényútlevéllel kell rendelkezniük. Ennek alapfeltétele, hogy 1%-nál kevesebb legyen a tapadóföld, illetve az egyes betegségek jelenléte is határérték alatti legyen. Az EU-n belüli származási ország igazolása nem szükséges, mivel a növényútlevél igazolja, hogy a burgonya az EU-ból származik, és megfelel a növényegészségügyi elvárásoknak.

Export

Az EU-val szoros gazdasági kapcsolatban lévő harmadik országok (pl.: Kanári-szigetek, Norvégia, Izland) esetében semmilyen változás nem lép érvénybe. 

Azonban az EU és Észak-Írország felé irányuló export esetében már növényútlevél kötelessé vált minden tétel, hasonló feltételek mellett. Ezen túlmenően (bár nem jellemző) fonálféreg, és egyéb karantén károsítótól mentesnek kell lennie a tételeknek, amiről a megfelelő vizsgálati eredményeket csatolni kell. 

Az Euro Sol Kft. kínálatában számos, fonálféregre erős rezisztenciát mutató fajták vannak.

Vetőgumó

A jelenlegi helyzetben nem érkezhet vetőburgonya Nagy-Britanniából az EU területére (beleértve Észak-Írországot is) semmilyen formában. A piacon fellelhető mennyiségek már csak 2020-as beszállításból származhatnak. Ezek a főként skót vetőgumó exportok elsősorban Írországba, Spanyolországba és Ciprusra irányultak. Mallorca (Spanyolországon keresztül) az EU része, így tilos oda vetőburgonyát szállítani a szigetországból. 

Piaci információk szerint a szokásos mennyiségű skót vetőgumók 95% már el is hagyta az országot, így várhatóan a megszokott fajtákból (pl. Desirée) nem lesz hiány itthon se. A szaporítók felkészültek voltak, és időben értékesítették az árujukat.

Július 1-ig lehet Nagy-Britanniába még vetőburgonyát szállítani, azután be kell szüntetni ezt a tevékenységet. Ez Magyarországra nem jelent (sajnos) korlátozást, de egy megállapodás létrejötte nélkül a szaporítóterületek szerkezetét felboríthatja az EU-ban, ami a hazai piacon elérhető fajtákra is hatással lesz. 

Természetesen minden érintett azt szeretné, ha a nagypolitika találna valami kompromisszumos megoldást még az ültetési szezon vége előtt, tehát április közepéig.

Lengyelország

A tavalyihoz képest jelentősen több volt az összetermés 2020-ban, bár minőségi hibák miatt ennek a mennyiségnek egy része sose kerül a piacra, és így nincs jelentős hatása az árak alakulására se.

A betakarított termés növekedésének egyik alapját a 6%-al megnövelt vetésterület adja, innen jött le a becslések szerint 27 t/ha-os átlagtermés. Magyarországon is hasonló termésátlaggal számolhatunk, és a termelők nagyon jól tudják, hogy azért ezek a becslések nem éppen tükrözik a valóságot. Valószínű, hogy Lengyelországban is hazánkéhoz hasonló a helyzet ezen a területen.

Az így becsült összes termés 8,87 millió tonna, ami 2,27 millió tonnával múlja felül a megelőző évi (ami egyébként átlagon aluli volt, 21,4 t/ha) termést. Ez a termésmennyiség meg is adta az alaphangot az áraknak és 50%-al alacsonyabb szinten kezdték meg az értékesítést a főszezonban a lengyelek. Nem is várható, hogy felfelé mozdulna el az ár, mert a nyugati, olcsó feldolgozóipari áru tovább nyomja azt. A minőséget jelképezi az is, hogy a teljes termésből 2,2 millió tonnát már betakarítás előtt takarmányozási célra szántak, és az előrejelzések szerint további legalább 0,6 millió tonna tárolási veszteség formájában fog kikerülni a kínálatból.

 
Lengyelország közkedvelt fajtája a VINETA

A vetésszerkezetben várható, hogy mind a keményítőipari, mind a chips és hasáb ipari fajták jelentősége növekedni fog a jövőben, a jelenlegi trendek alapján. A vetésterület és a termés további növekedésére lehet számítani az idei (2020/21) szezonban is, minden burgonya termék esetében, ami a lengyel import jelentős, akár 50%-os visszaesését fogja eredményezni.

Lengyelországban 2020-ban egyébként a burgonyafogyasztás csökkenését lehetett megfigyelni, ami így 88 kg/fő/év volt. Ez egyébként álom a magyar burgonya ágazatnak. Figyelmeztetően kell azonban a lengyel termelőknek erre tekinteniük, ugyanis ez 4%-os csökkenés a megelőző évhez képest. A teljes fogyasztás csökkenésből 6%-al csökkent a lakossági frissburgonya fogyasztás, amit a feldolgozott áru csak részben tudott kompenzálni.

A lengyel burgonyatermesztésben további teret fognak nyerni a feldolgozóipari fajták.

Oroszország

A 2020-as évben az időjárási viszontagságok miatt az orosz termés jelentősen visszaesett és a betakarított termés minősége is gyenge, aminek hatására kevesebb a piacképes árú, ami áremelkedéshez vezetett. Az értékelhető termés így 7 millió tonnára esett vissza a 2019-es 7,6 millió tonnához képest. Ez az áremelkedés az év végén elérte a 13%-ot is, ami a 2019-es év végi árakhoz képest átlagosan 2,3 x drágább árat jelent. Most lenne jó itthonról burgonyát exportálni Oroszországba, ha lenne, és engednék.

Egyiptom

Ahhoz, hogy a két évvel ezelőtt kialakult élelmiszerhiány ne ismétlődhessen meg, az egyiptomi kormány jelentősen közbeavatkozott, hogy a lakosság számára a burgonya, mint tápláló és olcsó élelmiszer növény termesztését ösztönözzék. A burgonyatermesztés bővítésével, és az ezzel járó export növekedésével több devizát is tudnak az országba irányítani.

Sajtóértesülések szerint ez a növelés 5 millió tonna fölé viszi az Egyiptomban termett burgonya mennyiségét. Mind a három betakarítást számbavéve, ez 2020-ban 408.000 Feddan vetésterületet jelentett, ami 171.360 ha átszámolva. Ez a megelőző évhez képest 16.800 ha-al nagyobb terület (közel 10%-os növekedés). Ebből közel 90.000 ha a téli betakarítás, és ennek a területnek a termése jelentkezik Európában, mint egyiptomi import. A nyári termés elsősorban a belföldi lakosság ellátására és a vetőgumó szaporításra szolgál. Azonban ezekkel a sajtóinformációkkal óvatosan kell bánni. A kormányzati jelentések 2018 óta duplázást jeleznek, ami a burgonya termőterületét illeti, azonban a FAO jelentése nem ezeket számokat tükrözi (2017-ben 150.000 ha-t és 4,9 millió tonna termést jeleznek). Természetesen volt termelés bővülés, amit az export bővítésére szántak. Azonban a járvány keresztülhúzta az ő számításaikat is, így nagyon sok áru maradt az országban és nyomta le az árakat. Ennek köszönhetően 5 cent/kg körül van a burgonya ára Egyiptomban, amire legalább 10 éve nem volt példa. A termelők pénzügyi helyzete nem rózsás és az államtól várnak némi segítségre, így a fémzárolt vetőburgonya vásárlása nehézséget jelenthet egyeseknek, csakúgy, mint itthon. A tavalyi évben Egyiptom 120.000 tonna vetőburgonyát importált, aminek 33,5% holland, 33% angol és 16% francia volt. Az idei szezonban valószínűleg nem lesz ekkora mennyiségre szükség.

Az még továbbra is homályban marad, hogy mi lesz az idei burgonyaszezonnal Egyiptomban. Az látszik, hogy déli országrészen frissen burgonyatermesztésbe vont 22.000 ha területet (New Valley, Toshka Project) nagy ünnepléssel fogadták.

Amerikai Egyesült Államok chips piaca

A chips feldolgozó üzemek a szokásos tempóban termelnek. Úgy tűnik, nem készülnek arra, hogy a szabadpiacról kelljen árut beszerezniük, és arra számítanak, hogy a szerződéses, betárolt árujuk elég lesz az új termés megjelenéséig. 

A chips piacot egyébként egyáltalán nem érintette hátrányosan a világjárvány, ugyanis azt a terméket elsősorban a lakosság vásárolja, akik nem hagytak fel szokásaikkal. Sőt, azzal, hogy a lezárások/korlátozások miatt több időt kell otthon tölteniük az embereknek, valamivel növekszik is a chips fogyasztás. Ez nem csak Amerikára, hanem világ minden chips piacára jellemző. 

A világ chips piacát nem érintette a világjárvány hátrányosan.

Év vége felé a floridai burgonyatermesztők már elültették a burgonya területek közel 75%-át és az adatok azt mutatják, hogy nem számítanak jelentős piaci kilengésre semmilyen irányba. A felvásárlási szerződésekben a 2021-es árak magabiztos, kiegyensúlyozott piaci várakozásokat tükröznek. 

Vetőburgonya fronton összetett a kép. Ugyan a chips fajták szaporítóterülete az Amerika Egyesült Államokban 315 ha-al növekedett (4.890 ha), a fémzárolható termés nem mindenhol volt kielégítő. Például a chips szaporítóterületek 23%-a Maine államban található, ahol 20-40%-al esett vissza a fémzárolható termés mennyisége. Míg a területi növekedés elsősorban az új, kevésbé elterjedten használt fajtákat érintette (pl. Lady Liberty, Waneta, Dakota Pearl). Így elmondható, hogy a chips burgonyát termelő farmereknek lesz elegendő fémzárolt vetőgumójuk, csak nem feltétlenül azokból a fajtákból, amihez szoktak.

 
Tökéletes chips alapanyag a PRISKA

Hazánkban nem szaporítja senki chips fajták vetőgumóját, hiszen feldolgozóipar hiányában a hazai piacra se igen termel senki ilyen fajtát. Azonban felhasználási oldalról, elsősorban vendéglátósok, egyre többen keresnek ilyen fajtákat (pl. MadisonPriska), mivel a chips elkészítése egyszerű, gyors és gazdaságos. Az ételkiszállítások megnövekedésével bebizonyosodott, hogy a speciális fajtából sütött chips kiszállított köretként is kiválóan megőrzi a minőségét és élvezeti értékét a hasábburgonyával szemben.

Összefoglalva

A burgonyapiaci kitekintésből is jól látszik, hogy a vendéglátóipar kihullása a koptatókat és a hasábburgonya gyártókat sújtja a leginkább. A lakossági burgonya fogyasztás Európa többi részén stabil.

Érdemes kiváló fajtákat termeszteni, mert azok válság idején is eladhatók jó áron. Ezek közül hazánkban a SANIBELRED SONIARED FANTASYMARABELBERNIA kiemelten ajánlott termesztésre. Ezt egészítik ki az éttermek által helyben kínálható chips és hasábburgonya alapanyagok, mint a MADISON és a DONATA, és bio termesztésben az OTOLIA és a KARELIA.

A cikk anyaga Kertészet és Szőlészet című lapban is megjelenik. 

Vetőburgonya rendelhető:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőség:

EURO SOL Kft.
Cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 21/a. 

Telefon: 30/966-7704
Honlap: www.eurosol-potato.hu

Képek: © Europlant Pflanzenzucht

 

Kövessen minket, és további agrárgazdasági híreinket: