Agrárvilág

Partnereink

Pedig 2018 az elmúlt 30 év legzivatarosabb tavasza és nyara volt. A gazdálkodók tavaly 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb az azt megelőző évinél, és majdnem 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A rendszer így minden jel szerint több milliárd forint kárt előzött meg a mezőgazdaságban – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az 1,8 milliárd forintból kiépített rendszer egy éves tapasztalatáról tartott sajtótájékoztatóján.

A kamara által működtetett hálózat 986 talajgenerátora a védekezési szezonban átlagosan egyenként 87-szer lépett működésbe és 479 órán keresztül üzemelt. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 13 százalék volt, míg tavaly ez az érték elérte a 37 százalékot is.

Bővebben...

A hazai hagymaágazat versenyképességének növelését célozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyma munkacsoportja. Bár a 2018-as év a termelők szempontjából eredményes volt, a termelőket összefogó csoport ösztönzi a tárolókapacitások növelését és a szorosabb együttműködést.

A NAK hagyma munkacsoportja évnyitó ülést tartott 2019. január 10-én Martfűn, melyen szép számban jelentek meg a termelők, és akik az általános helyzetfelmérésen túl az ágazat versenyképesebbé tételével kapcsolatos gondolataikat is megfogalmazták.

Bővebben...

Megbízható élelmiszerek a termőföldtől az asztalig

2019. január 18., péntek 11:48 Kategória: Kertészet

A bizalom kiépítése az első kapavágásnál kezdődik.

Az élelmiszeripar és élelmiszer termékgyártás origója nem más, mint a termőföld, az állattenyésztés, a gyümölcs- és zöldségtermesztés, mely napjainkban egyre inkább a megújult fogyasztói igények és érdeklődés középpontjába kerül. A mai kor tudatos fogyasztója, mielőtt megvásárol egy élelmiszert, már nem csak az összetevőire kíváncsi, hanem egyre inkább arra is, hogy az annak alapjául szolgáló állatok, növények, milyen körülmények között kerültek tenyésztésre és termesztésre. Kutatások igazolják azt az egyre növekvő tendenciát, hogy a vásárlók sokkal nagyobb eséllyel döntenek egy olyan termék megvásárlása mellett, melyről a termesztési-tenyésztési és a feldolgozási szakaszról is szerezhetnek információkat, szemben egy másik termékkel, amellyel kapcsolatban ezek az információk nem elérhetőek a számukra. Előbbit a könnyen hozzáférhető, széles körű tájékoztatás következtében ugyanis sokkal megbízhatóbbnak ítélik meg.

Bővebben...

A szántóföldi növénytermesztők jó évet zártak

2019. január 16., szerda 13:07 Kategória: Kertészet

A növénytermesztők számára a tavalyi év legnagyobb kihívása az időjárás volt: 2018 elején rengeteg csapadék esett, így a szántóföldi növénytermesztők a szokásosnál két héttel később láthattak hozzá a tavaszi munkákhoz. Áprilisban és májusban viszont a rekordmeleg felgyorsította a növények fejlődését.

A rendkívüli időjárás nyáron is folytatódott: augusztustól Európa nagy részén aszály volt. A meleg miatt az őszi betakarítási munkák is korábban kezdődtek. Petőházi Tamás a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke büszke arra, hogy jóformán nem kellett szárítani a kukoricákat, holott egy hónappal hamarabb befejezték a betakarítási munkákat. Mint mondta, egy hónappal hamarabb elvégezték a vetési munkákat, ezt a száraz talajok rendkívül nehézzé tették. Nehéz volt vetőágyat készíteni, és a kollégák nagyon megszenvedtek a rendkívüli száraz időjárással – tette hozzá. A szélsőséges időjárás ellenére a szántóföldi növénytermesztők jó évet zártak. Az őszi betakarítású növényeknél átlagos, vagy picivel átlag fölött termeltünk; ezzel nagyon meg lehetünk elégedve ilyen időjárási körülmények mellett, ez egy jó közepes év volt a szántóföldi növénytermesztés életében. – ismertette a GOSZ elnök.

Bővebben...

Idén várhatóan 62 ezer hektárnyi szőlőtermő-területről összesen 550 ezer tonna termést takaríthatnak be a magyar szőlősgazdák – mondta el a mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten, a X. Márton-napi újbor ünnepen. Dr. Feldman Zsolt hozzátette, a hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak.

Dr. Feldman Zsolt szerint a szőlőárak némileg elmaradtak ugyan a 2017-estől, azonban a jelentősen magasabb termésátlag kompenzálhatja a termelőket. A beszámolók alapján a hosszabb távú felvásárlási szerződést kötő szőlészek nagyobb biztonsággal értékesítik a termést – tette hozzá az államtitkár.

Bővebben...

Szépen teljesít az ágazat

2018. december 12., szerda 12:08 Kategória: Kertészet

Idén is hozzájárul a mezőgazdaság a GDP növekedéséhez. Ezt elsősorban a szántóföldi növénytermesztés jó éve alapozta meg.

A mezőgazdaság várhatóan idén is jelentősen hozzájárul a hazai gazdaság egészének növekedéséhez – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Balatonfüreden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) konferenciáján. Dr. Feldman Zsolt kiemelte, a mezőgazdaság teljesítményének a növekedése elsősorban a kukorica, a repce, az alma és a baromfi ágazatoknak köszönhető.

Bővebben...

Nagyobb arányú visszatérítést kapnak idén a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák, mivel idén nyáron 4 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A gazdák 2018-ban 13,3 milliárd forintnyi növénybiztosítási díjat fizettek be, amelyből több mint 9,8 milliárd forint után igényelhető díjtámogatás. A szövetség közleménye szerint a kifizetések december 15-én indulnak, a mezőgazdasági biztosítások díjtámogatását a Magyar Államkincstár (MÁK) intézi.

Bővebben...

Közel 140 hektárnyi üveg- és fóliaház létesülhet

2018. december 10., hétfő 13:16 Kategória: Kertészet

A Vidékfejlesztési Program keretében kertészeti beruházásokra összesen mintegy 140 milliárd forintnyi támogatási forrást fordíthatnak a gazdák – hangzott el a FruitVeb szakmai tanácskozásán.

A rendelkezésre álló források és a benyújtott támogatási igények alapján az elmúlt negyed évszázad legjelentősebb kertészeti fejlesztése valósulhat meg a jelenlegi uniós költségvetési ciklus végéig Magyarországon – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a FruitVeb évértékelő kertészeti konferenciáján, Mátraházán. Előadásában hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Program keretében kertészeti beruházásokra összesen mintegy 140 milliárd forintnyi támogatási forrást fordíthatnak a gazdák. Ebből növényházépítésre mintegy 23 milliárd, ültetvénytelepítésre több mint 19 milliárd, míg kertészeti gépbeszerzésre 18 milliárd forint jut. A benyújtott támogatási igények alapján 140 hektárnyi üveg- és fóliaház létesülhet 2020 végéig Magyarországon.

Bővebben...

Igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás

2018. november 15., csütörtök 07:50 Kategória: Kertészet

A támogatást az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet értelmében, 2018. november 2. és 30. között lehet igényelni. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett lehetőség nyílik a meglévő szőlőültetvények támberendezéseinek megújítására is. A támogatás finanszírozási hátterét a szőlő-bor nemzeti támogatási program biztosítja.

Az igényelhető támogatás nagyságát a jogszabályban meghatározott átalányösszegek alapján lehet kiszámítani. A támogatás mértéke 50 százalék abban az esetben, ha az egyéni terv megfelel valamelyik szerkezetátalakítási tervnek, míg ennek hiányában 40 százalék – derül ki az Agrárminisztérium közleményéből.

Bővebben...

A szokásosnál is több lesz idén a szilvatermés

2018. november 15., csütörtök 07:41 Kategória: Kertészet

Idén várhatóan 80 ezer tonna szilva terem Magyarországon, ami több az utóbbi néhány év átlagánál – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A közlemény szerint az utóbbi években 45-70 ezer tonna közötti volt a szilvatermés.

Az országban 6400 hektáron folyik üzemi szilvatermesztés. A legjelentősebb termelőkörzetek

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg (1530 hektár),
  • Bács-Kiskun (1513 hektár)
  • és Pest megye (1067 hektár)
  • emellett nagyobb termőterületek vannak Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.
Bővebben...

Támogatás az ökogazdaságoknak

2018. november 13., kedd 09:25 Kategória: Kertészet

Megjelent a VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú, ,,Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című pályázat.

Az ökológiai gazdálkodást folytató vagy arra átálló gazdálkodók számára 2018. október 29-én új pályázati felhívás jelent meg. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd forint. A támogatott kérelmek darabszáma várhatóan 900 lehet.

Bővebben...

A jelenlegi almapiaci árak ellenére – vagy talán éppen azért – jelentős érdeklődés övezte a Tész-Ész és a Holland Alma Gyümölcsfaiskola étkezési rezisztens fajtabemutatóját és faiskolai nyílt napját. A léalma és étkezési alma piacán kialakult alacsony árak miatt fokozott az érdeklődés az alacsonyabb növényvédelmi költségek mellett termeszthető magas minőséget és élvezeti értéket képviselő, új betegségellenálló és bio termesztésre alkalmasabb fajták iránt.

A 2010-ben indult Naturalma Program jelenéről és jövőjéről Dr. Cehla Béla a Holland Alma ügyvezetője tartott előadást.

Bővebben...

Közel kétmillió tonna lehet az idei zöldségtermés

2018. október 17., szerda 12:11 Kategória: Kertészet

A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befolyásolhatja – mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.

Ledó Ferenc közölte, a hajtatott zöldségekből a tavalyi 439,5 ezer tonnához hasonló mennyiséget várnak. Főleg a hajtatott paprikafélék a július vége és az augusztus 20. közötti hőség miatt jelentős károkat szenvedtek, amelyből 180-185 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők. Az idén tölteni való paprikából valamivel több, kápiából kevesebb, hegyes erős típusból pedig a tavalyihoz hasonló mennyiségű várható.

Bővebben...

Poloskacsapdát fejlesztenek ki az MTA kutatói

2018. október 17., szerda 12:08 Kategória: Kertészet

Az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a kártevő rovarok egyedszámát. Ezáltal a mezőgazdasági károk is csökkenthetőek lesznek.

A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványos poloska (Halyomorpha halys) egyedeik „roppant mértékben" elszaporodtak. A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványos poloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. – Azonban táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert – tájékoztatott Dr. Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója. A két poloskafaj elterjedése jelentős károkkal jár: mind a vándorpoloska, mind a márványos poloska valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket és még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök.

Bővebben...

A napelem kiválóan alkalmazható a mezőgazdaságban, erdőgazdaságban a szivattyúk hajtására. Az ilyen rendszerek élettartama nagyon hosszú, akár 25-30 év, meghibásodásuk, elhasználódásuk csekély, nagyon jól automatizálhatók, minimális karbantartást, inkább csak felügyeletet igényelnek. Tegyük hozzá: elsőre pénzigényes beruházások, de érdemes utánaszámolni!

Napelemekkel és úgynevezett szolár szivattyú inverterrel nagyon sok hagyományos szivattyú is üzemeltethető, kiváltva a benzines, vagy dízel aggregátort, megspórolva a napi időigényes felügyeletet, üzemanyag feltöltést. Nem egy esetben akár 3 év alatt megtérül a ráfordított összeg. Előfeltétel egy jó minőségű, 63-125 mm átmérőjű kút, ami elegendő és HOMOKMENTES vizet ad. Ideálisak a legalább 110 mm átmérőjű, (vagy nagyobb) jól szűrőzött csőkutak, de ásott kút is kiváló, ha jó a vízhozama. A 63 mm átmérőjű kutakhoz speciális búvárszivattyút árusítunk.

Bővebben...

A termelési támogatás kiterjesztését kezdeményezte a kivi- és fügetermesztésre Magyarország az Európai Bizottságnál (EB) – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára Becsehelyen.

Dr. Feldman Zsolt a legnagyobb magyarországi kiviültetvényben tett látogatásakor elmondta: a tárca lehetőséget lát a kivi és a füge magyarországi termesztésében, ezért kezdeményezte az EB-nél a termeléshez kötött, hektáralapú támogatás kiterjesztését. Ezen felül elindult ezen gyümölcsfajták ültetési szakmai feltételeinek kidolgozása, hogy telepítési támogatásra is lehetőség nyíljon.

Bővebben...

Kiemelkedő évjáratú lehet az idei szőlő

2018. október 10., szerda 10:05 Kategória: Kertészet

Idén minden eddiginél korábban kezdődött, az ország nagy részén lassan véget is ér a szüret. A termelők kiváló minőségű alapanyagot adtak át, a borászok pedig bizakodók.

Dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára elmondta: vannak eltérések az egyes borvidékek között. A klímaváltozás idei hatásai miatt is több szempontból különleges lesz a 2018-as évjárat.

Bővebben...

Az ágazat jövője szempontjából a szőlőültetvények telepítését a Kormány stratégiai fontosságúnak tartja, ugyanis magas minőségi bor csak magas minőségű szőlőből készíthető – mondta a nemesnádudvari Újbor ünnepén Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

Az első nemesnádudvari Újbor ünnep 1987-ben, a Neibsheimből érkező vendégek fogadására jött létre, Szent Mihály napjához kötődően. Az ünnep népszerűsége fokozatosan nőtt, napjainkra a település egyik legnagyobb eseményévé vált.

Bővebben...
: