Agrárvilág

Kövesd te is!

Partnereink

A koronavírus várható hatásai az agrárgazdaságra

2020. március 18., szerda 13:58 Kategória: Állattenyésztés

A koronavírus-járvány negatív gazdasági kihatásai az agrárgazdaságot is elérték, magyarországi terjedése a nemzetgazdaság egészét, így az agrár- és élelmiszergazdaságot is hátrányosan érintik.

A vírus terjedése a gazdaság minden szektorát befolyásolja, a hatások viszont nagymértékben eltérhetnek. Ez az időszak jelentős negatív hatással bír a nemzetgazdaságra. Legalább 2 hónapos időtávon követel meg érdemi lépéseket a gazdaság szereplőitől, a kormányzati döntéshozóktól és hatósági szervektől. A terjedés megállását követően kezdhet majd el a gazdaság is újra a megszokott rend alapján működni.

Bővebben...

MELYIK BIKA A JÓ TENYÉSZBIKA?

2020. március 16., hétfő 12:18 Kategória: Állattenyésztés

Elmondhatjuk, hogy az utóbbi néhány évben a húsmarhatartás felfelé ívelő karriert fut Magyarországon. A világfajták és hazai fajták jelenléte, a termelés módja, a technológia és a tenyésztéstechnikai módszerek tárháza is igen széles, mely igen összetett, heterogén állományokat eredményez. Ezt fűszerezi a gazdák „szakmai hitvallása” mely betartja a kardinális szabályokat ugyan, ámde meglehetősen különböző elméletek alapján hajtja végre a tenyésztési, vagy termelési tevékenységét. Azonban egy jelenség minden gazdaságban azonos: tehénből jóval többre van szükség, mint bikából…!

Bővebben...

A teljesítményvizsgálat lehetőségei

2020. február 19., szerda 13:45 Kategória: Állattenyésztés

A tenyésztők nagyjából tisztában vannak vele, hogy csak akkor várható eredményes előrehaladás egy-egy gazdaság tenyésztési ütemében, ha megalapozott szelekciót folytat. Azaz mindig a legjobb tenyészállatokat párosítja lehetőleg a legjobb kvalitású utódok előállításának reményében. Ehhez azonban a felmenők pontos „megismerésére” van szükség, mely adatgyűjtés és több évig tartó adatmegőrzés nélkül aligha képzelhető el. Ha azonban szorgalmasan gyűjtjük a mért adatokat, és azokat jó módszerekkel kiértékeljük, az eredményeket könnyedén felhasználhatjuk további tenyésztői munkánk során.

MILYEN ADATOKAT ÉRDEMES GYŰJTENI?

A húshasznú szarvasmarhák egyik legfontosabb tulajdonsága a hústermelő képesség. Azonban ezzel önmagában semmit nem nyerünk, ha nem párosul mellé megfelelő reprodukciós képesség. Vagyis hiába rendelkezünk jó gyarapodást örökítő szülőkkel, ha a szaporasági mutatókban nem jeleskednek, pl. rosszul vemhesülnek, vagy esetleg a nehézellésre való hajlam miatt nem tudják megelleni utódaikat. Az adatgyűjtés főleg a nőivarú állományban és az utódok nevelése során fontos, hiszen a tenyészbikák – persze ha azokat megfelelő helyről vásároltuk – rendelkeznek teljesítményvizsgálati vagy ivadékvizsgálati eredménnyel. A teheneknél már a termékenyítésnél oda kell figyelnünk, főleg mesterséges termékenyítésnél, ahol érdemes rögzíteni a rakások számát. Amikor a tehén vemhes lesz, egy normál alaptakarmányozásra kell ráállnunk, hiszen ilyenkor a tehén takarmányértékesítő-képessége javul. Az ellés előtti utolsó két hónapban ajánlott a „csak szénával” történő ellátás, és a mozgáslehetőségek maximális biztosítása. Ezt követően a borjú átlagos mérettel születik feltehetően, melyet érdemes mérni. Természetesen a takarmányozás helytelen beállítása ronthat a születendő borjú mért eredményein, mégis egy tehén 4-5 borjának mérése után (4-5 év elteltével) már jól látható a tehén „ellési képességére” utaló mérőszám (könnyűellési képesség). Hasonlóan fontos a tehenek esetében a két ellés között eltelt idő. Ha figyelembe vesszük, hogy a szarvasmarha vemhessége 285 nap, az újra-vemhesülés pedig az ellés után 60-90 nappal már biztonsággal megtörténhet – természetesen jó körülmények között –, akkor belátható, hogy a két ellés közötti idő 365 nap körül tartása egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ez pedig kulcskérdés a szarvasmarha fajnál, amely egy évente egy borjút ellik. 

Bővebben...

Folytatódik idén az ágazat erősítése

2020. január 17., péntek 10:15 Kategória: Állattenyésztés

Folytatódik a mezőgazdaság megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában  mondta Dr. Nagy István agrárminiszter a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter ismertette, a magyar gazdálkodóknak idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

Bővebben...

Átfogó védelem kórokozók, penész, szagok és élősködők ellen ózonnal!

A higiénia nem játék! Számtalan probléma merül fel rendszeresen otthonunkban, tárolókban, pincékben, vagy épp gépjárművekben, amely megoldhatatlannak tűnik a hagyományos módszerekkel. A felbukkanó és tovább burjánzó vírusok, baktériumok, penész komoly betegségek forrása lehet. A kellemetlen szagok és bizonyos élősködők jelenlétének megszüntetése örök harcot jelent, ha nem a megfelelően lépünk fel ellene. Egy átfogó eljárásra van szükség, mely egyszerre teremt higiéniát, kellemes tiszta levegőt, és mindezt vegyszermentesen.

Bővebben...

Legyünk szakmaibbak az új évtizedben!

2020. január 15., szerda 12:44 Kategória: Állattenyésztés

Amikor elérkezik az év vége, egy kicsit mindig ünnepiesebb hangulat lengi körül az embereket, köztük a gazdákat is. Ilyenkor valamelyest mindenki elmélyed önmagában számot vetve az évben végzett tevékenységekről, tapasztalatokról. Ezután a „belső évösszegzés” után azonnal felismerjük, hogy az Új Év már el is kezdődött, amikor a tapasztalatokból összegyűjtött ötleteket, észrevételeket alkalmazni lehet, esetleg beépíteni a következő évi gazdálkodási tervbe. Ráadásul idén beléptünk az új évtizedbe, mely pszichológiailag arra sarkallja az embert, hogy hosszabb távra próbáljon tekinteni és átfogóbb terveket, stratégiát gyártson a jövőre nézve. Nos, a tenyésztésszervezés képviselőitől mi más útravalót is adhatnánk olvasóinknak, mint a „Sikerekben Gazdag Új Év” mellé járó szakmai „jótanácsokat”, melyek nélkülözhetetlenek az „általános jókívánságok” megvalósulásához!

HOGYAN VÉGEZHETÜNK IGAZÁN JÓ SZAKMAI MUNKÁT?

A szaporítás és a tenyésztés között bizonyára jól ismerjük a különbséget. A tenyésztéshez jól végrehajtott szelekciós programra van szükség, mely nem több, mint egyes tulajdonságok preferálása, vagy éppen kerülése, kizárása. Azt is tudják sokan, hogy a szelekció lehet pozitív (pl. tenyészutánpótlás kiválogatása esetén), amikor egy populáció legjobb egyedeit válogatjuk továbbtenyésztésre, illetve lehet negatív (idősebb állatok selejtezése esetén), amely során a populáció legrosszabb egyedeit zárjuk ki a továbbtenyésztésből. A két módszer között van egy alapvető populációgenetikai különbség. Míg negatív szelekció esetén a kerülendő tulajdonságok nagy hányada kikerül ugyan az állományból, addig a populáció megtartja közepes és kiemelkedő értékmérőit prezentáló genotípusainak arányát. Pozitív szelekció esetén ez az arány a kiemelkedő mutatók felé mozdul el, hiszen a negatív és közepes teljesítményű fenotípust kevesebb szülő fogja örökíteni (mert nem kerülnek be az utánpótlás közé). Azonban a mennyiségi és minőség mutatók során történő szelekció nem tüntet el átlag alatti teljesítményeket és nem szaporít fel átlag feletti értékmérő tulajdonságokat, mert a génrekombináció során – melyekért számtalan intraallél és interallél kölcsönhatás a felelős – teljesen új tulajdonságok, termelési szintek is megjelenhetnek. Éppen ezért kell valami, ami a szelekcióhoz megfelelő kiindulópontot jelenthet.

Bővebben...

Homoktövis takarmány alapanyag

2019. december 16., hétfő 14:14 Kategória: Állattenyésztés

Dóczi Ferenc Krisztián vagyok, 2002-ben kertészmérnökként végeztem a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán. 2009-óta foglalkozom a homoktövis termesztésével. Haszon- és társállataink egészségének megőrzése mindig is fontos szerepet töltött be az állattartással foglalkozók életében. Ebben kiváló segítséget nyújtanak számunkra mai napig a gyógynövények.  Ezek közül, kiemelkedik a homoktövis.

A homoktövis védi, erősíti az immunrendszert, növeli a szervezet védekezőképességének hatékonyságát. A szervezet öregedési folyamatát lassítja, növeli az ellenálló képességet. Véd a fertőzések ellen, javítja a szervezet általános állapotát.  Az epe termelődésére is igen jó hatással van, a tápanyagok lebontását nagymértékben segíti. A ló emésztő-szervrendszere epehólyaggal nem rendelkezik, így számára kiemelkedően fontos az epe folyamatos termelése. Növeli a fizikai és szellemi erőnlétet, azonban ezzel párhuzamosan csökkenti a stresszt. Kedvezően hat a lovaknál gyakrabban előforduló gyomorfekélyre, hiszen fokozza a nyálkahártya felszínének víztaszító képességét, gyorsítja regenerációját, ezáltal megóvja a sérülésektől. Rendkívül magas vitamintartalma miatt csillogó fényessé teszi a szőrt, a bőr és a pata minőségére is kiváló hatással van. Ajánlom vemhes kancák részére is a magas folsav tartalom miatt, hiszen az lovaink számára is nélkülözhetetlen a méhen belüli fejlődéshez. 

Bővebben...

Bizonyára mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy egy-egy húsmarha fajta felemelkedése mögött milyen folyamatok állnak. Ebben a cikkben arra a tenyésztői munkára szeretnénk felhívni a figyelmet, amely nélkülözhetetlen a tenyészállatok minőségi javulásához, ami az árutermelő állatok termelésében kulcsszerepet játszó genetikai alapanyag előrehaladásáért felelős. Hiszen csak akkor tudunk gazdasági fejlődést és piaci fellendülést elérni, ha a minőség javul. A folyamat alapja pedig a tenyészállatok minőségi javulása. Ehhez olyan megalapozott állattenyésztési döntések kellenek, melyek pontos tenyésztési, teljesítményadatokon alapulnak. Nem titok, hogy „csak az javítható, aminek ismerjük a mértékét”. Vagyis tenyészállataink teljesítményével tisztában kell lennünk, ha ezeket javítva fejlődni akarunk.

Hogyan induljunk?

Napjainkban a minőségi tenyészállat-előállításhoz a legfontosabb kiindulópont kiválogatni a megfelelő szülőket. A tehenek tekintetében általában adottak a lehetőségek, ám a bikaválasztáson sok múlik. Mind tudjuk, egy-egy jó vagy rossz tulajdonság örökítéséhez egy bika is elég, ezért a tenyészbikaelőállításnál szigorú szabályokra van szükség, ha a hazai populációk termelési mutatóiban nem kívánunk csökkenést tapasztalni (1. ábra).

Bővebben...

A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Dr. Nagy István agrárminiszter mutatta be.

A miniszter kijelentette, hogy "ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen". A stratégia szerint érdemi piaci lehetőséget kínál, hogy – a legutóbbi nyugat-európai állatjóléti trendeknek megfelelve – a külpiacokon az egységnyi területen felnevelhető állatszámot a következő 1-3 évben legalább 20 százalékkal csökkentik, új állattartó telep létesítését pedig környezetvédelmi okokból nem engedélyezik. A hazai koncepció szerint a legnagyobb potenciál a csirkeágazatban van, ahol 5 év alatt 40-45 százalékos növekedést is el lehetne érni, ami 75-80 milliárd forintos többlet árbevételt is jelentene.

Bővebben...

A Vidékfejlesztési program keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárd forint jutott a húsfeldolgozó ágazatnak – mondta az agrárminiszter Hernádon.

Dr. Nagy István a Her-Csi-Hús Kft. baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén elmondta, hogy az ágazatnak a versenyképesség fokozása és a beruházások ösztönzése a legfontosabb célkitűzése, ami a technológia modernizálása nélkül elképzelhetetlen. Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai, 2018-ban 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, ami 11 százalékkal több, mint 2017-ben.

Bővebben...

Az Agrárminisztérium több állattenyésztési támogatási program keretösszegének emeléséről döntött, amellyel a baromfi, illetve húsmarha-ágazat helyzetének érdemi javulásához járul hozzá.

A szaktárca – a 2019. április 16-tól 2020. április 15-ig tartó támogatási évben – a baromfi állatjóléti támogatási program Európai Bizottság által jóváhagyott intézkedéseire rendelkezésre álló mintegy 12,2 milliárd forint keretösszeget 13,8 milliárd forintra, míg a mezőgazdasági csekély összegű támogatásként igénybe vehető intézkedéseire rendelkezésre álló mintegy 1 milliárd forint keretösszeget 2,5 milliárd forintra emelte. A megemelt keretösszegek az állatjóléti programban résztvevő baromfitartók I. illetve II. negyedévre benyújtott kérelmeinek kifizetéseikor jelentkezik majd.

Bővebben...

Kapacitásbővítés és korszerűsítés a cél

2019. december 11., szerda 08:03 Kategória: Állattenyésztés

Tavaly május óta jó a pulykapiaci helyzet, az állatvédők nyomása miatt várhatóan csökkenő nyugat-euró­pai termelést pedig ki lehetne használni, ha végrehajtanák az ágazat fejlesztési stratégiáját, amely öt év alatt 55 milliárd forint forrást igényelne – mondta egy szakmai konferencián Erdélyi István, a magyarországi tenyésztő és szaporító cégeket, pulykahizlalókat és -feldolgozó üzemeket tömörítő Magyar Pulykaszövetség elnöke.

Magyarország évi 97-98 ezer tonna pulykát állít elő, ezzel az uniós tagországok között a hetedik helyen áll – mondta el Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója. A pulykahús beltartalmi értékei sok húsféleségénél jobbak, bizonyos tulajdonságaiban a csirkehúsénál is, az afrikai sertéspestis (ASP) miatt kieső sertéshúsnak pedig jó helyettesítője. Nyugat-Európában a következő években 20 százalékkal csökkenhet az egységnyi területen előállítható pulyka mennyisége a szakértők kalkulációi szerint, az így keletkező űrt pedig jelentős részben a magyar export tölthetné ki.

Bővebben...

Megindult az agrártámogatások előleg kifizetése

2019. november 18., hétfő 13:29 Kategória: Állattenyésztés

Október 16-án indult el a mezőgazdasági termelők számára nyújtott agrártámogatások előlegének kifizetése – jelentette be Dr. Mészáros József a Magyar Államkincstár elnöke. Tájékoztatása szerint az államkincstár előlegként november 30-ig mindösszesen mintegy 240 milliárd forintot fog eljuttatni a gazdáknak.

Dr. Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatójában kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unió által engedélyezett legkorábbi időponttól kezdődően kezdte utalni a támogatási előlegeket a gazdáknak. Hozzátette: az év végéig a közvetlen támogatásokból mintegy 200 milliárd forintot fizetnek ki, míg a Vidékfejlesztési Program egyes terület- és állatalapú támogatásaiból 30 milliárd forint előleg kifizetése indul. Ezen túl az egységes kérelmekhez kapcsolódóan további mindösszesen 12,3 milliárd forintot kapnak a gazdák. Mint mondta, ez a jelentős segítség hozzájárul a versenyképességükhöz.

Bővebben...

Európai szinten is meghatározó a hazai lúdtermelés

2019. november 15., péntek 12:37 Kategória: Állattenyésztés

Itthon Szent Márton nap környékére és a karácsonyra összpontosul a lúdhús iránti kereslet, így a lúdágazat szereplői abban bíznak, hogy az évnek ezen szakaszában kiegyensúlyozottabbá válhat a piac. 2018-ban a feldolgozó-üzemekben közel 22 ezer tonna mennyiségben állítottak elő vágottliba-termékeket.

Most következik a lúdfogyasztás fő szezonja. A hazai lúdtartásban érdekelt termelők, vállalkozások bíznak abban, hogy a hazai kereslet hozzájárul a kiegyensúlyozott piaci helyzet eléréséhez, illetve hogy a terület a jövőben is megőrzi hazai és uniós támogatottságát, és fontos szereplője marad a hazai baromfiágazatnak.

Bővebben...

Félmillió is igényelhető alkalmazottanként

2019. november 15., péntek 12:35 Kategória: Állattenyésztés

Az agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében, a 2019-ben meghirdetett támogatás mértéke 200 ezer forintról 500 ezer forintra nő, közölte az agrártárca.

A szaktárca 2019 júniusában hirdette meg a vállalkozásoknál termék-feldolgozási, termékforgalmazási és más kiegészítő tevékenységeket végző foglalkoztatottak után igénybe vehető, a termelés költségeit csökkentő foglalkoztatási célú jövedelempótló támogatási programját, emlékeztetnek. A minisztérium a támogatást igénylők javára módosította a támogatás néhány fontos elemét, így a foglalkoztatottanként járó támogatás 200 ezer forintról 500 ezer forintra, míg a támogatási programra 2019. évre betervezett támogatási keretösszeg 2 milliárd forintról 2,4 milliárd forintra nőtt, részletezik. A megemelt költségvetési támogatáson keresztül a kormányzat még hangsúlyosabbá szeretné tenni a baromfi- és sertés termékpályák zavartalan működésének elősegítése iránti elkötelezettségét, amely az alapanyag-termeléstől a feldolgozáson át a forgalmazásig több egymásra épülő tevékenységet foglal magába, mutat rá az Agrárminisztérium.

Bővebben...

Kiemelt támogatást kap a juhágazat

2019. november 15., péntek 12:21 Kategória: Állattenyésztés

A "kiskérődző" ágazat jelenlegi uniós és nemzeti támogatásairól, valamint a Közös Agrárpolitika következő ciklusában várható támogatási forrásokról és elosztási rendszerről is beszélt Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára „A fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve„ címmel megrendezett szakmai konferencián.

A NAIK-Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetének herceghalmi telephelyén tartott eseményen az államtitkár elmondta: az ökoszisztémára gyakorolt hatása miatt kiemelt támogatást érdemel a juhágazat. Az elkülönített mintegy 5,7 milliárd forintból  2,5 milliárd forintot már ki is fizettek a juh-és kecsketartók beruházásainak támogatására – telepkorszerűsítésre, trágyatárolók építésére. Ezen túl a juhtartók a 75 ezer forintos hektáronkénti területalapú támogatás mellett anyajuhonként 8900 forint kifizetésre is számíthatnak. Ez mintegy 7 ezer gazdálkodó számára jelent segítséget.

Bővebben...

A 21. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében – jelentette ki Dr. Nagy István agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének éves közgyűlésén Budapesten.

A tárcavezető nyitóelőadásában arról beszélt, hogy 2018-ban az Európai Unió rekordszintű, 15,2 millió tonna baromfihúst termelt, amelynek 75 százalékát hét tagállam biztosította, köztük 3,5 százalékot Magyarország. A növekvő kínálat és a kedvező ár az európai húsfogyasztás fellendüléséhez vezetett, ennek köszönhetően 2010 és 2018 között az éves termelés 25 százalékkal nőtt az unióban. Hozzátette: a baromfihúsból az ország önellátottsági szintje mára már meghaladja a 170 százalékot.

Bővebben...

Ha egy-egy szakmai újság lelkes olvasója rápillant a Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesületének taglétszámbeli, valamint tehénlétszám tekintetében megfigyelhető növekedési ütemére, joggal teheti fel a kérdést; vajon mely fajtánál látható még hazánkban ilyen mértékű növekedés? A válasz egyszerű: egyiknél sem! Ebből a megállapításból máris következik a második kérdés: De mi lehet ennek a páratlan növekedési ütemnek a titka? Erre a kérdésre már nem olyan egyszerű válaszolni. Mi mégis megpróbálunk a következő pár fejezetben elfogadható magyarázatot adni erre a nem mindennapi eredményre.

Egy-egy fajta elterjedéséhez két nagyon fontos tényező kell. Először is kell egy jó piac, mégpedig olyan, ahol az állatok jól eladhatók. Emellett nélkülözhetetlen egy hatékony összefogás, amely kifejezetten ezt a fajtát menedzseli, nemcsak a piacon, hanem termelői és tenyésztői szinten is.

Bővebben...

Magyarországon két fecskefaj él, amely épületen fészkel, ők a molnárfecske és a füsti fecske. Küllemükben, életmódjukban, de még a fészkük alakjában is különböznek, az azonban közös bennük, hogy a hagyományos vidéki életforma fontos számukra. Az állattartás, a hagyományos istállók, a sárgyűjtő helyek évszázadokig ideális állapotokat teremtettek számukra a magyar településeken. Ez a harmónia az ezredfordulón bomlott meg, főleg az ország olyan iparosodottabb részein, mint a Közép-Dunántúl.

A laikusok azt látják, hogy eltűntek a gyermekkorunkban oly jellegzetes nyár végi és őszi csivitelő fecskecsapatok, pedig régen minden háznál ott fészkeltek az istállóban a füsti fecskék. Az elektronikus sajtó nem egyszer túlzó cikkei olyan sötét képet festenek a hazai fecskehelyzetről, mintha villásfarkú madaraink már végóráikat élnék.

Bővebben...