Agrárvilág

Médiaajánlat

Pályázati Sajtókommunikáció

Partnereink

Elfogadták az EU agrárminiszterei az új uniós biogazdálkodási rendeletre vonatkozó közös álláspontot a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén. A több, mint egy éve tartó uniós tárgyalások során a Földművelésügyi Minisztérium rendszeresen egyeztetett a hazai bioszektor képviselőivel annak érdekében, hogy az ágazat érdekeit messzemenőkig szem előtt tartó szabályozás születhessen.

Az Európai Bizottság 2014. elején benyújtott eredeti tervezete számos olyan javaslatot tartalmazott, amely elfogadása súlyos hátrányokat okozott volna a magyar biotermelőknek. A Visegrádi Négyek kezdeményezésére, aktív magyar szerepvállalással sikerült elérni, hogy a termelőknek továbbra is lehetőségük legyen a hagyományos és a biogazdálkodás párhuzamos folytatására, megfelelő garanciális feltételek mellett. Szintén hozzájárul a szektor dinamikus fejlődéséhez a kivételek rendszerének megtartása, valamint a hagyományos gazdálkodásról a biogazdálkodásra történő áttérésnél az átállási idő lerövidülésének lehetősége meghatározott feltételek teljesülése esetén.

Bővebben...

Fórum az ökológiai termékekről

2014. december 03., szerda 18:31 Kategória: Biotermesztés

2014. november 28.-án, pénteken, Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei Nagytermében került sor a III. Földész Fórumra a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében.

A munkafórum témáját ezúttal „Az ökológiai termékek előállítása a Régióban” című projekt részeként az „Ökológiai termékek termelése a családi gazdaságokban” tartalom jelentette. A résztvevők pódium-témafeldolgozás keretében hallgathattak meg különböző területekről, neves szakemberektől előadásokat, többek között a biológiai alapok előállítása, a génmegőrzés, a tájfajták, a tudomány találkozás a gyakorlattal, az integráció, a bel-és külpiaci szükségszerűségeink, a forrásteremtés és a pályázatok témakörében.

Bővebben...

III. Földész Fórum

2014. november 25., kedd 12:13 Kategória: Biotermesztés

A Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében kerül sor 2014. november 28.-án, pénteken, Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei Nagytermében 10:00 órai kezdettel a III. Földész Fórumra. A rendezvény fővédnöke Zsigó Róbert, élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkár.

A téma ezúttal a „Az ökológiai termékek előállítása a Régióban” című projekt részeként szervezett „Ökológiai termékek termelése a családi gazdaságokban” tartalmú munkafórum.

A résztvevők pódium-témafeldolgozás keretében hallgathatnak meg különböző területekről, neves szakemberektől előadásokat.

I. Pódium: Biológiai alapok előállítása, génmegőrzés, tájfajták

II. Pódium: A tudomány találkozás a gyakorlattal, integráció

III. Pódium: Bel-és külpiaci szükségszerűségeink, forrásteremtés, pályázatok

Bővebben...
: