Agrárvilág

Partnereink

Nyugalmi állapotban a gabonák, a felmérés tavasszal indul

Az őszi kalászosok termését már most nagymértékben befolyásolhatja az időjárás. Tavaly a gazdaság dinamikus növekedéséhez a mezőgazdaság is hozzájárult. Az ágazatban a termelés 3,1 százalékkal nőtt az azt megelőző évihez képest. A gabonafélék kibocsátása úgy bővült, hogy a termelés mintegy háromnegyedét adó búzáé szinten maradt.

A fentiek értelmezéséhez nem árt felidézni, hogy a kalászos gabona vetésterülete éves átlagban 1,3 százalékkal nőtt. A búzából, amely az összes gabonatermés 76 százalékát adta, 2017-hez képest 6,5 százalékkal nagyobb területről ugyanannyi, 5,2 millió tonna termést takarítottak be tavaly.

A múlt év októberében még csak az látszott, hogy jó ütemben haladtak az őszi szántóföldi munkák, haladt a vetés is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a gabonapiaci szakértők hiányolták a csapadékot. A száraz idő kedvezőtlenül hatott a kelésekre.

Nem igazán volt ez másként persze másutt sem a térségben. A 2018-as őszi vetések Európa-szerte késésekkel és fennakadásokkal indultak a tavaly május óta tartó szárazság miatt – emlékeztettek az Agrárminisztériumban. Mint kifejtették, a vetésekkel kapcsolatos problémák elsősorban észak- és nyugat-európai régiókat érintettek. A Tallage francia piacelemző vállalat tájékoztatása szerint a búzatermelésben világelső EU-ban az őszi búza termőterülete a 2019/20-as gazdasági évben 24,1 millió hektár, öt százalékkal nagyobb az előző szezonhoz viszonyítva.

Magyarországon az előzetes adatok alapján az őszi búza vetésterülete kismértékben csökkent, várhatóan egymillió hektár alatt lesz, az őszi árpáé és az őszi káposztarepcéé pedig lényegében megegyezik az egy esztendővel korábbi értékkel – tették hozzá az agrártárcánál. Piaci információk szerint a tavaszi búza vetésterülete: 1,9 millió hektár. Szakértők ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a gazdálkodók annak ellenére csökkentették a tervezett búzatermő-területet, hogy nőtt a gabonaféle ára. Az étkezési búzát október elején 21, míg a takarmánybúzát 26 százalékkal drágábban lehetett eladni, mint egy évvel azelőtt. A magasabb árszint pedig azóta is jellemző a piacra.

Jelenleg az elvetett növények nyugalmi állapotban vannak, a megfelelő vastagságú hótakaró kielégítő védelmet nyújtott a fagyok ellen – hangsúlyozták az Agrárminisztériumban. Hozzátették, hogy a 2019-es kilátásokat az őszi vetések áttelelése, a tavasziak alakulása és a vetéseket követő időjárási tényezők befolyásolják majd. A növénytermesztők tudják, hogy a búza a hideg telet hótakaró védelmében jobban viseli, azonban a szakértők szerint a kilencven napot meghaladó hóborítás már káros hatással lehet a későbbi fejlődésére. A növény csapadékigénye szerény, de az optimális fejlődéséhez szüksége van 500-600 milliméternyire – azonban a mennyiségnél fontosabb az arányos eloszlás. A termést ugyanakkor számos tényező csökkentheti. Ilyen például a szárazabb tavasz, ha a május csapadékszegény, ha aratáskor a betakarítást késlelteti az esős idő, vagy a megdőlést előidéző május végi, június eleji viharok. A hazai szántóföldi növények állapotának átfogó és részletes felmérése a téli időszakot követően, 2019. április első felében várható. Ezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara végzi majd, az eredmények pedig minden érdekelt számára elérhetők lesznek.

Dr. Nagy István miniszter 2019-et az építkezés évének nevezi a mezőgazdaságban, a kormányzati beruházások és támogatások révén. A tárca minden intézkedésénél leginkább a versenyképesség növelése számít, és azon dolgoznak, hogyan lehet egy hektár termőterületen minél nagyobb jövedelmet elérni. Nem véletlenül, hiszen hazánk egyik fő gazdasági potenciálja az mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban rejlik. Sok függ tehát attól, hogy mi lesz a gabonával. A környezeti és egyéb kihívások erősödésével egyidejűleg a tét jóval több annál, mint hogy meglesz-e az ország kenyere vagy a takarmánynak való, illetve az aktuálisan elegendő exportárualap.

Forrás: http://www.nak.hu/agazati-hirek/mezogazdasag/146-novenytermesztes/98667-nyugalmi-allapotban-a-gabonak-felmeres-tavasszal

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

: