Agrárvilág

Pályázati Sajtókommunikáció

Médiaajánlat

Partnereink

Kétmilliárdos forrásalapú pályázat nyílik zártkertek fejlesztésére

Megjelent az önkormányzatok számára a zártkerti program pályázati felhívás – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Budapesten.

V. Németh Zsolt elmondta: a program segítségével fejleszteni szeretnék a zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását. A mintegy 2 milliárdos forrásösszegből önkormányzatok pályázhatnak, egyenként legfeljebb 10 millió forintra, a támogatási intenzitás 100 százalékos.

V. Németh Zsolt kiemelte: a program támogatja a már gondozásba vett területek mezőgazdasági hasznosítását, illetve lehetőséget teremt az elhanyagolt területek újra gondozásba vételéhez, hasznosításához is. Így támogatják a zártkerti utak járhatóvá tételét, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtését, a vadvédelmi kerítések létesítését, valamint a területrendezést, és a gyümölcsfa-, továbbá a szőlőtelepítést.

A külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó utak rendbetételére maximum 9 millió forint igényelhető. A vízvételi hely kialakítására, kút létesítésére, illetve például kisléptékű víztároló kapacitás – esővízgyűjtő rendszer – kiépítésére maximum 10 millió forint támogatást lehet elnyerni.

A villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre – hagyományos, vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítésére – legfeljebb 10 millió forint támogatás adható. A vadkerítés létesítésére, a vadgazdálkodási-vadvédelmi elemek építésére az igényelhető legmagasabb összeg szintén 10 millió forint. A területrendezés, a gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés támogatása maximum 2 millió forint lehet – közölte az államtitkár.

Várhatóan már az idén kiírják a területre vonatkozó jövő évi újabb 2 milliárd forint összértékű pályázatot. Emellett napirenden van egy szélesebb körű, az egyéni pályázatokat is lehetővé tevő program kidolgozása – adott tájékoztatást az államtitkár.

V. Németh Zsolt elmondta: a mintaprogramok eddigi finanszírozására mintegy 770 millió forintot fordítottak, a pénzből 69 önkormányzat 90 projektjét támogatták.

A teljes cikk elolvasásához kattintson: https://www.vg.hu/vallalatok/ketmilliardos-palyazat-nyilik-zartkertek-fejlesztesere-731009/

Kép: https://pixabay.com/

Forrás: www.vg.hu

Kövessen minket, s további agrárgazdasági híreinket:

Utoljára frissítve: 2018. január 22., hétfő 12:51
: